Európai egyetemek
Prágai egyetem
A XIV. század közepétől, miközben az itáliai és nyugat-európai nagy egyetemalapítási mozgalmak kora lezárult, a kezdeményezés a megerősödő középeurópai királyságok, néhány esetben a városok kezébe került. Európa középső tájain és elsősorban a Német-Római Birodalom területén alapított új egyetemek feladatai hangsúlyozottan gyakorlatiak voltak: a fejedelmek, egyháznagyok és városok birodalmuk, országuk, városuk fényét, hírnevét szándékoztak növelni, szakembereket akartak nevelni gazdasági-politikai célkitűzéseik valóra váltásához.
Az egyetemi pecsétnyomó Prágából
Az első közép-európai egyetem a prágai volt, és azt a szerepet töltötte be a közép- és kelet-európai felsőoktatás történetében, melyet egykor a párizsi és a bolognai egyetem Nyugat- és Dél-Európában : mintául szolgált az utóbb alapított egyetemek számára. IV. Luxemburgi Károly német-római császár (1347-1378), a csehek tudománykedvelő királya, aki Párizsban tanult és udvarában a humanizmus olyan korai képviselőjét is vendégül látta, mint Petrarca, 1346-ban határozta el egyetem felállítását Csehország fővárosában. Amint az 1347. január 26-án kibocsátott pápai alapítólevélből kitűnik, az uralkodó korábbi folyamodványában a következő érveket sorolta fel kérése alátámasztására: országában és a szomszédos területeken nincs egyetem, Prágában ugyanakkor már működik egy studium generale a domonkosok kolostorában, a város szellemi központja a környező tartományoknak, és a külföldi utasok gyakran felkeresik. Valóban, a Nyugatot Kelettel és Északot Déllel összekötő európai kereskedelmi utak találkozásánál fekvő Prága a XIV. században mintegy 30 000 lakójával, virágzó kézműiparával, kereskedelmével egyike volt a kontinens nagyvárosainak. Jól szervezett káptalani és szerzetesi iskolák működtek a székvárosban, melyek közül a Domonkos-rend főiskolája később be is olvadt az új egyetem teológiai karába.
A cseh királyvárosban tehát minden feltétel adva volt, a pápai jóváhagyást is sikerült megszerezni, s így elkezdődött az egyetem megszervezése. Az uralkodó 1348. január 14-én kiadott alapítólevelében az új egyetem tagjainak megadta mindazokat a kiváltságokat, amelyeknek a párizsi és a bolognai magisterek és tanítványaik birtokában voltak, biztosította két kollégium fenntartását és 23 magister javadalmazását, könyvtárat létesített, és az új egyetem élére kedvelt híve Pardubicei Arnost prágai érsek személyében kancellárt állított, aki az intézmény belső rendjét szabályozó statútumokat összeállította. A párizsi mintára itt is létrejöttek a nációk: a lengyel, a bajor, a szász és a cseh nemzet. Az utóbbi a csehe-ken kívül a Magyarország területéről érkező fiatalokat is nemzetiségre való tekintet nélkül befogadta. Mivel az egyetemi nációk egyenlő jogokkal rendelkeztek és vettek részt az egyetem kormányzásában, óhatatlanul felmerültek az ellentétek a cseh diákok háttérbeszorulása és a különböző német területekről származó hallgatók túlsúlya miatt.
A fakultásokat is párizsi mintára szervezték meg, azzal a különbséggel, hogy - az uralkodó szándékainak megfelelően - a jogoktatás általában, és benne a római jog tanítása, fontos szerepet kapott, ami az egyetemnek a párizsiénál világiasabb jelleget adott. 1372-ben különben a kánonjogi hallgatók külön is váltak és bolognai mintára szerveződtek.
Gyors volt a virágzása és gyors a hanyatlása ennek az egyetemnek. A XIV. század végén az egyik leglátogatottabb európai főiskola. Egyes számítások szerint 1399-1409 között 3800-4200 hallgató tanult itt, azaz évente 1000-1200 diák. Közép- és Kelet-Európa szellemi centruma volt a prágai egyetem: itt éleződött ki utoljára a realizmus-nominalizmus vita, gyorsan fogadták be az angol Wicklif tanításait, majd Husz János felléptével megindult a huszita mozgalom, amely az egész akkori keresztény világ figyelmét magára vonta. Husz tevékenysége, miközben az egyetem történetének legfényesebb szakaszát fémjelezte, egyben a hanyatlás árnyait is előrevetette. Kiéleződött a cseh és az idegen, elsősorban a német diákok ellentéte, akiknek az egyetemi nációk említett szervezete következtében lényegesen nagyobb beleszólásuk volt az egyetem ügyeibe, mint a hazai származású magistereknek és diákoknak. Ezt az állapotot kísérelte meg felszámolni IV. Vencel király (1378-1419), aki 1409-ben az ún. Kutná Hora-i dekrétumban a husziták nyomására elrendelte a jövőre nézve, hogy a cseh nemzet tagjai három, az idegenek pedig csak egy szavazatra jogosuljanak az egyetem rektorának választásakor, és ennek megfelelően az egyetem vezetését is a cseh származású tanárok és diákok kezébe helyezte. A német magisterek és hallgatóik erre a középkori egyetemi testületek már ismert fegyverével válaszoltak, elhagyták Prágát, többen közülük Lipcsében telepedtek meg és egy új egyetemet hoztak létre.
A huszita mozgalom hamarosan túlcsapott az egyetem falain, s az egyetemi disputációk helyét felváltotta a katolikus egyház, az egész feudális társadalom elleni nyílt küzdelem. A huszita háború kitörése, majd a huszita forradalmi mozgalom bukása a központjának tartott prágai egyetem sorsát is megpecsételte: 1419 után gyors hanyatlásnak indult. Jelentősége azonban a kelet-európai népek történetében vitathatatlan. A huszita eszmék, a husziták szociális és művelődési programjának gyors elterjedését éppen azoknak a klerikusoknak tulajdoníthatjuk, akik a prágai egyetemen tanultak, Husz tanítványai voltak és híveivé szegődtek.