home
magyardeutsch

Archívum

Archívum 2016-17
Archívum 2015-16
Archívum 2014-15
Archívum 2013-14
Archívum 2012-13
Archívum 2011-12
Archívum 2010-11
Archívum 2009-10
Archívum 2008-09

2011/2012
Programok

2012. aug. 10-31. Napközis tábor (40 fő)
További fotók a napközis táborról...
A napközis tábor plakátja

Augusztusban három héten keresztül tartott a napközis tábor 40 tanulóval, mely egy Vértes-Gerecse kistérségi pályázat segítségével valósulhatott meg iskolánkban. A reggeli, ebéd és uzsonna állandó program mellett a diákok kézműves foglalkozásokon, kirándulásokon, vetélkedőkön vehettek részt, ezen kívül háromszor strandolhattak a tatabányai élményfürdőben.

Aug. 1-6-ig táborozás Balatonakaliban (28 fő)

A balatonakali táborba augusztus 1-én mentem. Egy 1,5 órás utazás után meg is érkeztünk. Mindenki faházakban lakott, amiben 2 szoba volt, egy szobában 6 ember fért el. A szobákban volt fürdőszoba. Azt hiszem nekünk 10 órakor már a faházban kellett lennünk, a villanyoltás viszont nem volt megszabva. Naponta legalább egyszer lementünk a strandra 1-3 órára ,egyszer tartottunk egy sorversenyt is. A strand 10-15 percre lehetett a faházaktól. Minden nap kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát, ami egész tűrhető volt. Nem csak mi voltunk egyedül táborban, mellettünk egy Gyöngyösi iskola is ott volt, akik egyik este bátorságpróbát rendeztek. Tőlünk velem együtt csak hárman mentünk, de nagyon jó volt. A Gyöngyösi iskolások előttünk egy nappal mentek el. Mi az utolsó nap este csináltunk egy tábortüzet, ami körül sütögettünk.Nagyon jól éreztem magam a táborban, kár hogy csak egy hetet maradtunk ott, remélem jövőre is lesz hasonlóban részem.(Izeli Erik)


Július

Július 11-19-ig Staufenbergi utazás (27 fő)

A nyár közepén Hármas találkozón vettem részt. Nagyon megérte, mert tanulhattam a nyelvet is és sok érdekes és szórakoztató helyen lehettem. Ilyen volt például a vidámpark és a múzeum is.
Az utazás nagyon hosszú volt de, megérte annyit várni. Az út körülbelül 12 óra hosszú volt és az indulás elég későn volt, úgyhogy éjjel szinte mindenki aludt. Reggel már nagyon vártuk, hogy odaérjünk. Amikor odaértünk, mindenkinek be kellett hurcolkodni és felfújni a matracát. Ez elég nehézkesen ment, mert csak egy darab pumpánk volt és az is azt is csak lábbal lehetett fújni. Ami után lepakoltuk a cuccunkat egy ismerkedős est kezdődött. Külön csapatokban voltunk vegyesen a magyarok, németek és a csehek. Olyan feladatok voltak, hogy labdákat dobáltunk és az kiesett, akinél volt a labda. Ezeket szerintem mindenki nagyon unta, vagyis én igen. Ezután végre szabad program volt és el lehetett menni, vásárolni. A szerencse az volt, hogy a környéken körülbelül 10 bolt volt. A következő napokban voltunk egy múzeumban, egy vidámparkban, egy bob pályán és egy másik falunak a sportcsarnokában. A múzeumot nem is nagyon részletezném, de szó, ami szó nagyon unalmas volt, mert egy kukkot sem értettem csak az volt a jó, hogy ott ebédeltünk. Nagyjából arról szólt az egész, hogy egy várféleségben volt és a régi házakat és építményeket mutatták be. Lehetett íjjal és dárdával lőni is. A legviccesebb az volt, hogy be lehetett öltözni régi ruhákba is. A vidámparkot inkább részletezem. Stufenbergből a vidámparkig 3 órás út volt. Ahogy odaértünk, már mindenkinek szaladhatnékja volt. De a felügyelők nem akartak engedni, mert mindent el kellett mondani. Ahogy végeztek mindenki futott, amerre látott, na, jó, nem szó szerint. Az első dolog, ahová felültünk az valami vizes dolog volt és mindezt 10 fokban körülbelül. Az első csúszásnál nem ért el a víz szerencsére, de amikor másodjára mentünk, akkor egy picit vizes lettem, mondjuk nem picit, mert ugye úgy volt, hogy mentél egy kört és utána felvitt valami liften. Utána felvitt, ahol egy nagy lejtő volt. Még nevettünk is hogy a németek vannak háttal és őket éri el a víz, de aztán megfordult és minket kapott el. Az volt a szerencse hogy két pólót is fel kellett venni, úgyhogy csak a pulcsim és az első póló lett vizes. Másodjára egy szabadesésre ültünk fel. Ez nagyon izgalmas volt, mert sötétben volt és csak a melletted ülőt láttad. Úgy kezdődött, hogy először csak egy picit vitt fel és utána teljes erejéből nyomta felfelé és lefelé is. Amikor vége volt, alig bírtam a lábamra állni, mert remegett. Amikor ezt átvészeltem, egy még durvábbra ültünk fel. Ennek két nagy tartója volt és azok között ültünk. Úgy indult először, hogy csak a két tartó forgott és utána elengedték az ülőhelyet is. A bob pálya is nagyon jó volt, mert kaptunk 3 jegyet és 1 jeggyel még háromszor lehetett menni. Ezek a bobok ezer métert mentek lefelé. Volt egyszemélyes és kétszemélyes is. Az egyszemélyesben az volt a rossz, hogy ha nem fékezel, akkor ki tudsz esni a pályáról. A másik faluban, a sportcsarnokban teremfoci volt, ahol negyedikek lettünk. A Sportcsarnok előtt pedig egy labdába lehetett menni és azt is időre kellett teljesíteni. Majdnem elfelejtettem, hogy az első és utolsó napon rendeztek egy discot. Az igaz, hogy az utolsó nagyon gyér volt, de legalább volt valami.
Az én nyaram ezzel az utazással lett izgalmas: Remélem. hogy jövőre is el tudok menni. (Nagy Krisztián)



Hittantábor Kemencén

Sporttábor (51 fő)

Már nagyon vártam, hogy elkezdődjön a nyári szünet. Főleg azért, mert tudtam, hogy júliusban sporttáborba megyek. A június gyorsan eltelt és elérkezett a várva várt nap, július 2.
A találkozó a Gyémánt Fürdő bejáratánál volt, ahová minden reggel busszal mentünk. Sok barátommal és osztálytársammal vágtunk neki a fárasztó, de annál izgalmasabb hétnek. A reggeli utazások is vidáman teltek el, sokat beszélgettünk és nevettünk együtt. A tábor a Tatabányai Gyémánt Fürdő területén került megrendezésre. Ismerős volt a hely, mert már tavaly is részt vettem ebben a programsorozatban. Minden napon más-más programmal leptek meg bennünket. Reggelivel indítottuk a napot, hogy erőt gyűjtsünk a kimerítő feladatokra. A délelőtt első felében Ákos bácsival strandkézilabdáztunk a forró homokban, a nagy forróság után lehűtöttük magunkat a kellemesen hűs medence vízében. Amikor alkalmunk volt rá, rögtön kipróbáltuk a veszélyesnek látszó csúzdákat. Az egyik kedvencem az Anakonda nevű volt. A kötelező programok az úszás és a futás volt, amiket csak nehéz erőfeszítések árán sikerült elvégeznünk. Szívesebben süttettük volna magunkat a napon. A legizgalmasabb élményem a Tatai tavon való evezés volt. Megismerkedtünk a kajakozás és kenuzás rejtelmeivel. A nap végére mindig nagyon elfáradtam, de izgatottan vártam a következő napot, hogy újra együtt lehessek a barátaimmal. Sok barátságos és kedves gyermeket ismertem meg, akikkel még ma is jóban vagyok.
Remélem jövőre is alkalmam nyílik részt venni ebben a táborban. (Viszt Máté)

Már nagyon vártam, hogy vége legyen az iskolának ennek az egyik oka az volt, hogy a vakáció elején kezdődött a sporttábor. Ez egy napközis tábor volt, minden nap busszal mentünk be Tatabányára a Gyémánt Fürdőbe. Reggeli után Ákos bácsival strandkézilabdáztunk. Tatabányai gyerekek is voltak, akikkel jól összebarátkoztunk. Úszófoglalkozások, játékos vetélkedők után elmentünk ebédelni. Délelőtt többnyire szabadfoglalkozások voltak. Az időjárás rendkívül kedvezett ezen a héten, igazi strandidő volt. Az egyik nap elmentünk a Tatai-tóra, ahol eveztünk. Számomra ez volt a tábor fénypontja. Estére, mire hazaértem, már elfáradtam egy ici-picit. Az egyik barátom unszolására mentem el, de nem bántam meg. Remélem lesz még rá lehetőség, hogy elmehessek ilyen táborba!!! (Farkas Attila)




Június

2012. jún.20. Évzáró


Az évzáró ünnepélyen kihirdették
az év tanulóit: Schneider Richard, Schneider Gréta
az év sportolóit: Straubinger Kitti, Szegedi Gergő, Szegedi Miklós
A kitűnő és jeles eredményt elért tanulókat. Marx Ernő polgármester külön köszöntötte az idei év kiemelkedő sportolóit, és a tanulmányi versenyeken jeleskedő diákokat.

2012. jún.15. Ballagás


5 órakor megszólalt az utolsó csengő a nyolcadikosok számára. A hetedikesek kis műsorukkal, Palatin Anna igazgató és Marx Ernő polgármester kedves szavaikkal, jókívánságaikkal, oklevéllel búcsúztatták a ballagókat. A nyolcadikosok is elköszöntek az iskolától, tanáraiktól, diáktársaiktól, majd felkötötték a szalagot a zászlóra és szép dalokkal örvendeztették meg a hallgatókat. Végezetül szüleiknek köszönték meg támogatásukat egy szál virággal.

2012. jún.15. Bolondballagás, DÖK közgyűlés


Reggel a nyolcadikosok Hupikék törpikéknek öltözve bejárták a falut és az iskolát, majd nevettető, színvonalas műsort adtak a Kultúrházban. Ezután a DÖK közgyűlésen jutalmazták az idei tanévben kiemelkedő munkát végzett tanulókat. A 3 kategóriában: közösségi munka, tanulmányi versenyek, sport, összesen 130 oklevelet osztott ki Fidermanné Ildi néni, a DÖK vezetője. Ezután Viki néni értékelte a tegnapi egészségnap toto eredményeit, illetve a legtöbb kupakot gyűjtő tanulókat, osztályokat jutalmazták.

2012. jún.14. Bankett


A nyolcadikosok szép szerenáddal köszöntötték tanáraikat.

2012. jún.14. Egészségnap


Reggeli torna, salátázás és egészséges életmód totóval telt az idei második egészségnapunk. Minden osztály készített egy tablót: 1.o: Gyümölcs, zöldség, 2.o. fogápolás, 3.o.: helyes étkezés, 4.o. gyógynövények, fűszerek, 5. o.: természetvédelem, 6. környezetvédelem, 7. vitaminok, 8. tudatos vásárlás

2012. jún.08. Pegadógus nap


Az iskolások nagyon szép műsorral köszöntötték az iskola jelenlegi és korábbi pedagógusait, dolgozóit. Ezután a polgármester helyettes köszöntőjét egy szál virág kiséretében vehettük át.

2012. jún.06. Varró Dániel író-olvasó találkozó


Varró Dániel József Attila díjas magyar író, költő volt a vendégünk. Az iskolások kis műsorukkal köszöntötték, majd ő mesélt az életéről, olvasott verseiből, végül a gyerekek kérdéseikkel bombázták a népszerű művészt.

2012. jún. 5.

2012. jún.05. Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napjáról

Kele Dóra történelemtanárnő vezetésével hetedikesek és nyolcadikosok emlékeztek meg a Trianoni békeszerződésről és következményeiről. Elmondták a történelmi eseményeket, majd Juhász Gyula: Trianon című versét hallgathattuk meg.

Osztálykirándulások
2012. jún.1.
1.o. Budapest
2.o. Királykút/ Esztergom
3.o. Dunaalmás
4.o. Budapest Állatkert
5.o. Csillebérci Kalandpark, Budakeszi Vadaspark
6.o. Pusztamarót
Pusztamarót 6. osztály
7.o. Sopron
2012. jún.1-2. Képgaléria a hetedikesek soproni osztálykirándulásáról
8.o. Tardos

Május

2012. máj. 31. Gyermeknap


A gyermeknapon a hagyományos "zsetonos" játékok mellett tombolasorsolás volt. Ezután az alsósok a Habakukk Bábszínház előadásában a Rege a csodaszarvasról bábelőadást láthatták, míg a felsősök a sportcsarnokban sorversenyezhettek. Eredmények: 1. 7. o. 2. 8.o. 3. 6.o. 4. 5.o.

2012. máj. 18. Országos német szavalóverseny Budapesten
1. Schneider Richard 4. Fülöp Corinna, Harmados Bence

2012. máj. 8-10. Ásványkiállítás

Az iskolások nagy örömére az idén is elhozták hozzánk az ásványkiállítást, melyet a gyerekek három napig csodálhattak és vásárolhattak is szép kőzeteket, ásványokat.

2012. máj. 7. Hagyományok napja - Hochzeit


Az idén a Hagyományok Napja témájának a sváb esküvőt választottuk. Az alsósok forgószínpad-szerűen filmvetítéssel, tánctanulással, bábu- és meghívókészítéssel dolgozták fel a témát. A felsősök is egy felsőgallai sváb esküvőt néztek meg, majd az ehhez kapcsolódó totót töltötték ki, valamint sváb süteményeket sütöttek nagymamák segítségével. Ahogy a képek is bizonyítják, nagyon jól telt a délelőtt, és mindenki jóllakott a finom sütikből.

Április

2012. április 28. Erima Országos Kézilabda Bajnokság elődöntő
Csapatunk 3. lett!

Versmondó verseny Vértesszőlősön, szomori német verseny (3.4. osztály)
2012. ápr. 27.

Hétvégén többen szép eredménnyel versenyeztek iskolánból. A helyezéseket a versenyek oldalon találjátok.

2012. ápr. 26. Felsős nyílt órák
A szülők csütörtök délelőtt megnézhették, hogy tanulnak a gyermekek az iskolában. Sokan nosztalgiázhattak, hisz a tanárnéni több szülőt, nagyobb testvért is tanított már, s örömmel bekapcsolódtak az órákba.

2012. ápr. 25. Szemétszedés
A Föld Napja alkalmából minden osztály részt vett a szemétszedésben, melynek keretében megtisztítottuk Tarján utcáit.

2012. ápr. 24. Papírgyűjtés

Eredmények:
1. 3.o., 6.b 51 kg/fő
2. 2.o., 5.a 46 kg/fő
3. 7.b 42 kg/fő
4. 5.b 29,5 kg/fő
5. 4.o. 28 kg/fő
6. 6.a 27,5 kg/fő
7. 1.o. 27 kg/fő
8. 7.a 23,5 kg/fő
9. 8.o. 11 kg/fő


2012. április 13. Duatlon verseny


Ovisoktól felsősökig sokan töltötték a péntek délutánjukat a jó levegőn duatlon versenyzéssel. A feladat mindenkinek ugyanaz volt, csak a megtett táv (futás, bicó, futás) növekedett az életkorral párhuzamosan. A nevezés, majd rövid bemelegítés után a legkisebbek versenyezhettek változatos járműveiken: volt aki babakocsival, volt aki háromkerekűvel teljesítette a feladatot. A szoros küzdelemben szerencsére senki sem sérült meg, a díjazottak nagyon örültek a nyereményeknek.

2012. április 11. Megemlékezés a Költészet Napjáról


A nyolcadikosok verses - zenés műsorral köszöntötték a Költészet Napját. Műsorukban elhangzott Radnóti: Nem tudhatom, és József Attila:Születésnapomra című verse, valamint az Öröm óda és Nagy László: Adjon az Isten című versének jól ismert dallama.

2012. április 1-4. Balázs kézilabdakupa Marcalvárosban (Győr)


Március

2012. márc.29. Országos Mesevetélkedő Regionális Fordulója Tarjánban


A már hagyománnyal rendelkező "7 mérföldes csizmában heted 7 határon át" országos mesevetélkedő 4. területi fordulója a Tarjáni ÁMK Általános Iskolájának szervezésében 2012. március 29-én került megrendezésre a helyi Művelődési Házban.
A versenyen hat iskola kilenc csapata mérte össze tudását. A tét a megyei döntőbe való bejutás volt. Tatabányáról a Dózsa György, a Sárberki és az Óvárosi Általános Iskolából érkezett 2-2 csapat, valamint 1-1 csapattal képviselte magát Bajnáról a Simor János, Bajról a Szent István Általános Iskola és a Tarjáni ÁMK Általános Iskolája.
A verseny résztvevői alsó tagozatos kisdiákok voltak, akik négyfős csapatokat alakítottak. Az eddigi felkészülésük során összesen 16 magyar és határon túli nép- és műmesét dolgoztak fel.
Iskolánk igazgatónője, Palatin Anna köszöntötte a vendégeket, a vetélkedő résztvevőit és a felkészítő pedagógusokat. Tvarosekné Eipl Tímea alsós munkaközösség-vezető ismertette a csapatokkal a játékos feladatokat.
A verseny végén a zsűri értékelt. Megtörtént az emléklapok, oklevelek, jutalmak átadása. Az 1. helyezést a Dózsa György Általános Iskola " A 4 kis bányász" nevű csapata érte el. Felkészítőjük Gerhát Csabáné tanárnő. Második helyezett lett a Sárberki Általános Iskola "Napsugár" csapata. Felkészítő pedagógus: Angyalné Járfás Tünde. A továbbjutók számára folytatódik a verseny a döntőben. Gratulálunk a győztes csapatoknak!

2012. márc.28. 1848/49-es történelmi vetélkedő 7-8. osztályosoknak

5 csapat versenyzett egymással 8 forduló izgalmas, változatos feladataival az 48/49-es forradalom- és szabadságharc történetéből. A feladatok között voltak történelmi, irodalmi kérdések, szabadságharcos népdalok éneklése, saját zászló készítés, puzzle kirakás, idézet-felismerés, lelkesítő beszédek tartása, könyvtári kutatómunka. A csapatok mindent megtettek a siker érdekében, de végeredményben mindenki élményekkel és sok új ismerettel gazdagodva, jó hangulatban térhetett haza.

2012. márc.19-25. Hallei gyerekek Tarjánban

A hallei gyerekek a hétfő esti érkezés után elhelyezkedtek a vendéglátó családoknál. Kedden az iskolában az első 2 órán a tanításon, majd kézműves foglalkozáson vettek részt. Délután Falu Rally keretében ismerkedtek meg a faluval, majd este játékos ismerkedési esten egymással. Szerdán Budapestre kirándultunk, ahol a Parlamentet, a Mezőgazdasági Múzeumot, majd a Láthatatlan Kiállítást tekintettük meg. A csütörtök szintén kirándulással telt: Győrben az Állatkertet nézhették meg a magyar és német gyerekek, délután pedig élményfürdőzés volt a program. Pénteken ismét az iskolában telt a délelőtt, délután pedig bowlingozással. Szombaton vagy a családokkal egyéni programmal, vagy túrázással telt a délelőtt, este pedig a búcsúesten elevenítettük fel a hét közös élményeit. Vasárnap újabb hosszú út várt a hellei diákokra mielőtt szerencsésen hazaérkeztek.

2012. márc.21. Egészségnap

Sokadik alkalommal rendezte meg egészségnapját az iskola. A diákok a napot élő, azaz hőkezelés nélküli ételek készítésével kezdték. Délelőtt vendégünk, Katus Attila mozgatta meg az intézmény 230 tanulóját, majd a 7-8. osztályosok az egészséges bőr-és hajápolással ismerkedhettek meg. A napot drogprevenciós program és rajzpályázat is színesítette.(A 24 Órában megjelent cikk nyomán)

2012. márc.13. Március 15-i ünnepség

A 6.b osztály tanulói, valamint Viszt Máté és Ruzsa Viki közreműködésével eleveníthettük fel az 1848. márc. 15. eseményeit. A műsort a kórus tagjainak és a gitáros zenekarnak dalai színesítették. A szép, korhű díszletről a 7-8. oszályosok gondoskodtak.

2012. márc. 7. Író-olvasó találkozó - Böszörményi Gyula íróval

Író-olvasó találkozó
Sok ifjúsági regény szerzője Böszörményi Gyula, akinek a regényeit a fiatalok nagy kedvvel olvassák. Március 7-én ellátogatott hozzánk.
3. óra után mindenki átment az író-olvasó találkozóra. Minden gyerek meglepődött, amikor egy tolókocsis ember fogadott minket.
Bemutatkozott nekünk, elmondta, hogy Böszörményi Gyulának hívják, és, hogy negyvennyolc éves.
Mesélt nekünk a gyerekkoráról és arról, hogyan lett író. Elmondta, hogy a szülei elváltak, két éves korától bénulás miatt tolókocsiban ül. Egy néni, aki sokat vigyázott rá, szeretette meg vele az olvasást, mert a regények felolvasását mindig a legizgalmasabb résznél hagyta abba.
Mesélt még az intézetben töltött évekről, hogy kinél nyaralt, milyen nyelven beszél, ki a legjobb barátja, mi a kedvenc olvasmánya, milyen és mennyi állata van, hogyan ismerte meg a feleségét, melyek a kedvenc olvasmányai, hány éves korában kezdett el írni, melyik az első könyve amit kinyomtattak, melyik a leghosszabb története, mi szeretett volna lenni gyerekként, hol dolgozott, és még sok más érdekes dolgot.
Feltehettünk neki kérdéseket is amelyekre nagy örömmel válaszolt. Az osztályból a legtöbb kérdést Dóri tette fel.
Megtudtuk, hogy a Barátok Köztben is dolgozott szövegíró-ként, és a legjobb kapcsolata a Berényi Andrást alakító színésszel volt.
Az író-olvasó találkozó végén mindenki kapott autógrammot, és könyvet is lehetett vásárolni. Nagyon tetszett az előadása, ezért elhatároztam, hogy több könyvét is elolvasom. Remélem máskor is ellátogat hozzánk. (Krancz Tiara)

Idén végre el tudott jönni az iskolánkba egy híres író Böszörményi Gyula, aki 1946. július 23-án született Miskolcon. 2012.március7-én rendezték a találkozót. Sok gyerek jött el. Böszörményi sokat mesélt magáról, s mint kiderült azért volt tolószékben mivel gyermekkorában izomsorvadásos betegség támadta meg. Tizenévesen kezdett el írni. Sok novellát, sci-fit, fantasy regényt és glosszát írt. Legismertebb művei a Gergő-sorozat könyvei. Felesége Cséplő Mária. Gyulát 2007-ben József Attila-díjjal és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával tüntették ki.(Kelemen Balázs)
Március 7-én reggel megtudtuk, hogy lehetőségünk lesz találkozni egy íróval, akit Böszörményi Gyulának hívnak.
Ennek mi nagyon örültünk, mert csak ritkán van alkalmunk erre. A negyedik óra elején kellett átmenni a kultúrotthonba.
Semmit sem tudtunk róla, ezért nagyon meglepődtünk amikor láttuk, hogy tolószékben ül. Először elmesélte nekünk, hogy miért lett tolószékes és a betegségéről is sokat tudtunk meg.
Érdekes volt, amikor arról beszélt, hogy béríróként három álnéven is dolgozott, mert a saját nevével nem tudta eladni a műveit.
Aztán sokat mesélt az életéről, és hogy hogyan jutott el idáig. Két éves korától mindent elmondott. Még azt is, hogy régen nagyon sokat telefonbetyárkodott. Ezen mindenki nevetett. Ezután kérdéseket lehetett feltenni neki, amire nagyon szívesen válaszolt mindenkinek. Én is feltettem neki néhány kérdést. Majd aláírást is lehetett kérni tőle.
Szerintem nagyon jól sikerült. Remélem, hogy többször is szervez az iskola ilyen programot. (Balambér Eszter)

Február

2012. febr. 10. Farsang

Az egyéni és osztály produkciók az idén is elkápráztattak bennünket. Csak néhány a legsikeresebbek közül: az elsősök közül: Lúdas Matyi és a lúdja (Szabó Andris és huga), másodikosok: Hupikék törpikék zenés-táncos darabja, harmadikosok: Csillagcsavarhúzó (Bakos Kata), ötödikesek: Mi leszünk, ha nagyok leszünk? , A tantestület tagjai, hatodikosok: Marslakócskák, Kötelező olvasmányok, hetedikesek: hastáncosok. A büféről és a szervezésről a nyolcadikosok, a zenéről a S-iker zenekar tagjai gondoskodtak.

Január


2012.jan. 27. Korcsolyázás


Alsósok, felsősök nagy örömmel korcsolyázhattak idén is a városi műjégpályán. Szerencsére nagyobb sérülés nem történt, mindenki zavartalanul élvezhette a korizás élményét.


2012.jan. 21. Jótékonysági szülő - tanár bál


A jótékonysági szülő-tanár bálra nagy sikerrel került sor a farsangi idényben. A gyerekek műsorai szórakoztatták a szép számban megjelent szülőket. Láthattuk a "Mizo-mizo" és a "Mizu" produkciókat a kicsik előadásában, a nagyobbak pedig dolgozat baki aranyköpéseikkel és hastánc-bemutatóval szereztek vidám perceket a közönségnek. Nagy sikere volt a tombolasorsolásnak is. A jó hangulatról és zenéről a vértestolnai "Tolnau Taler" zenekar gondoskodott.

December


2011. dec.20. Karácsonyi játszóház, Madarak karácsonya


A harmadik osztály műsorában a Madarak karácsonyát szavalták el közösen, majd osztályonként mindenki a saját fájára akasztotta a téli eledelt a kétlábú barátainkanak.

2011. dec.19. Karácsonyi ünnepség

Az alsós és felsős osztályok magyar, német és angol versekkel, dalokkal köszöntötték a karácsony ünnepét. A műsorból: Ihr Kindelein; Weihnachtsgedichte; Halkan hull már a hó; Ég a gyertya; Suttog a fenyves; Karácsony van; Wacht auf ihr Menschen; Still, still, still; Rocking around Cristmas tree; Karácsonyi vándor; Kling Glöckchen; Die Nacht vor dem heiligen Nacht; Alle Jahre wieder; Soha nem volt még; Betlehemes játék; Hallod-e; Bölcsőben nyugoszik; Christkindlspiel; Hallelujah; Betlehem, Betlehem; Gloria in excelsis Deo; Stille Nacht

2011. dec.16. "Vendégségben a múzeumban" Tatán

2011. dec.12. Alsós és felsős olvasás verseny

Kicsik és nagyok egy napon mérhették össze olvasás tudásukat. Először mindenki a saját, szabadon választott szövegét olvasta el, majd a kötelező, egyforma regényrészlet pontos, helyes, kifejező tolmácsolását pontozta a zsűri. Az első helyzettek a megyei versenyen képviselhetik iskolánkat. A helyezéseket megtekinthetjük a honlap versenyek/versenyeredmények menüpontjában.

2011. dec.9. Mikulás buli

A hetedikesek szervezésében került sor a Mikulás bulira a "B" épület aulájában. Nagy sikere volt a lányok hastánc-bemutatójának, a találós kérdéseknek, a játékos feladatoknak és természetesen a büfének. A zenéről és a technikáról György Máté gondoskodott.


2011. dec.6. Mikulás kupa

Eredmények:
Tűzharc:
1. Tarján
2. Szomor
3. Héreg
Kézilabda:
Fiúk 1. Tarján
Lányok 1. Tarján
Foci:
Fiúk: 1. Szomor 2.
Lány: 1. Szomor 2.

2011. dec.5. Kézműves játszóház a Kultúrházban

2011. dec.5. Mikulás előadások a Kultúrházban

"Minden egér szereti a sajtot" előadás, Joós Tamás előadás a Kultúrházban


November
2011. nov. 21. Megyei német népismereti vetélkedő
A Kultúrházban megrendezett megyei versenyünkön Csolnokról, Szomorról, Felsőgalláról, Kecskédről, Süttőről és természetesen Tarjánból jöttek a versenyzők. Csapatunk első helyezést ért el. Csapattagok: Bántó Balázs, Schneider Gréta, Schneider Richard, Káhn Kristóf

2011. nov. 16. Dr. Bagdy Emőke előadása a Kultúrházban

2011. nov. 15. Alsós német olvasásverseny

2011. nov. 14. Felsős versmondó verseny

Nagyon szép versekkel készültek a versenyzők az őszi versmondó versenyünkre. A legjobb produkciót Tvarosek Karinától hallhattuk, ő képviseli iskolánkat a megyei versenyen.

2011. nov. 10. Horváth Marika néni köszöntése

Horváth Marika néni Gyémánt oklevelet kapott a tanítói diplomája megszerzésének hatvan éves évfordulója alkalmából. A Polgármester, a Jegyző és iskolánk tanulói, tanárai köszöntötték kis műsorukkal.

Október
2011. okt.25. Népdal-éneklési verseny Héregen

2011. okt. 24. Faültetés

1. osztály: Vérszilva
2. osztály: Vörös juhar
3. osztály: Kislevelű hárs
4. osztály: Kislevelű hárs
5. osztály: Nyírfa
6. osztály: Nagylevelű hárs
7. osztály: Nagylevelű hárs
8. osztály: Vérbükk
Iskola: Vérbükk

2011. okt.21. '56-os ünnepség

Iskolánkban megemlékeztünk az 1956-os forradalomról
A 7. b osztály műsorában a Tanú c. filmrészlettel, versekkel, dalokkal, kis jelenetekkel idézte fel az eseményeket a Kultúrházban. Az ünnepség után az 56-os kőnél elhelyeztük a megemlékezés virágait és gyertyát gyújtottunk az elesett hősök emlékére.

2011. okt.13. Tökfesztivál

Hagyományosan az idén is sor került a tökfesztiválra az iskola parkolójában. Kicsik, nagyok, felnőttek együtt faragták a tököket, majd a végén felvonulással zártuk a rendezvényt. A finom sült töknek, zsíros kenyérnek és teának most is nagy sikere volt a gyerekek között.

2011. okt. 11. Színház: Légy jó mindhalálig

A mintegy 60 színházbérletes tanulónak nagyon tetszett a musical. Remek színészi produkciókat, látványos előadást láthattunk.

2011. okt. 7. Eu-s német verseny Törökbálinton

2011. okt.6. Megemlékezés az Aradi vértanúkról

Az ötödikesek műsorukban felidézték az aradi vértanúk kivégzéséhez vezető történelmi előzményeket, majd név szerint bemutatták a hősöket. Fölcsendült Petőfi híres verse: az Európa csendes, újra csendes, majd Mozart zenéjét hallgathattuk. Osztályonként elhelyeztük a megemlékezés virágait a vértanúk képét tartalmazó tabló előtt.

2011. okt.4. Népmese napja a Könyvtári héten - Habakuk bábszínház előadása

A Könyvtári Hét keretében október 4-én 11.00 órai kezdettel a Habakuk Bábszínház előadásában:”A kiskondás” c. magyar népmese interaktív feldolgozását nézhette meg, a Tarjáni ÁMK Általános Iskolájának alsó tagozata. A program a KEMÖ József Attila Megyei Könyvtára TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0014 kódszámú pályázatából valósult meg.
Fekete Zoltán és társa megpróbálták a gyerekek életébe visszacsempészni a klasszikus mesét, XXI.századi feldolgozásban.
Minden előadás előtt fontos a három próbatétel, melyet ki kell állniuk a gyerekeknek, hogy elkezdődhessen az előadás.
1, A kiabáló próba:
„Ha feltartom a jobb kezemet, kiáltsátok hangosan, hogy Habakuk Bábszínház! – így kiabálva megjegyzik a bábszínház nevét, másrészt „hivatalosan” kiabálhatnak torkuk szakadtából, így vezetve le a kezdeti feszültséget . Ez azért fontos, mert itt a színpadon a báboknak szükségük lesz a segítségre, akkor majd lehet kiabálni. Viszont mivel bábszínház illik csendesen viselkedni. 2, Ezért jött most a csöndpróba:” Suttogjunk halkan, hogy Habakuk Bábszínház.”
3, A tapspróba, és ha elég hangosan tapsolnak , kezdődhet az előadás.
A klasszikus mese szerint a szegénylegénynek háromszor kellett elbújnia a gyönyörű királykisasszony elől.
Segítői a mesében a róka a halacska és a galambok, most az ügyes gyerekek voltak a közönség soraiból. Szinte mindenki feltette a kezét, hogy segítsen a kiskondásnak. Csak a fehér galamb tudta elbújtatni a királylány elől.
A mese végén minden kisgyerek úgy érezhette, hogy nélküle nem győzhetett volna a főhős, így a siker nem csak a bábé, hanem a közönségé is. A gyerektől a felnőttig mindvégig élveztük az előadás jeleneteit, amelyet két soproni fiatal rendkívül jó hangulatban adott elő. Köszönjük nekik!
Bula Imréné
Könyvtáros Tarjáni ÁMK

2011. okt.5. Oltást kaptak a hatodikosok

Szeptember
2011. szept. 30. 2011 méter futás

2011. szept. 29. Akadályverseny

Eredmények:
Alsósok:
1. 3.o, 2. 4.o. 3. 2.o.
Felsősök:
1. 7.b., 2. 6.b 3. 7.a

2011. szept. 27. Papírgyűjtés

Eredmények:

1. 31 kg/fő IX.hely
2. 87,3 kg/fő I.hely
3. 46 kg/fő VI.hely
4.o 53,5 kg/fő III.hely
5.a 39 kg/fő VIII.hely
5.b 40,5 kg/fő VII.hely
6.a 50,7 kg/fő IV.hely
6.b 61,7 kg/fő II.hely
7.a 29,42 kg/fő X.hely
7.b 49,85 kg/fő V.hely
8.o 13,36 kg/fő XI.hely
Öszesen: 10669,5 kg

2011. szept. 23. Megemlékezés Mikonya Józsefről

Iskolánkban megemlékeztünk Mikonya József halálának 5. évfordulójáról. Harmados Bence előadta Mißverständnis c. versét, a hatodikos tanulók pedig a Zwölf Monat hat ein Jahr c. versét, A Nemzetiségi kórus Józsi bácsi kedvenc nótáját énekelte. Az életéről szóló tablót az iskola aulájában állítottuk fel.

2011. szept. 19. Neszmélyi szüret

Tarjáni diákok Neszmélyen
A Hilltop Neszmély Zrt újfajta kezdeményezéssel hívja fel a tanulóifjúság figyelmét a szőlőtermesztés és borkészítés fontosságára. A Tarjáni ÁMK Általános Iskolából 37 diák vett részt interaktív foglalkozás keretében délelőtti szüreten, bogyózó versenyen, must készítésben, majd annak elfogyasztásában. Közben a program szervezőjétől érdekes információkat hallhattak a neszmélyi borvidékről, szőlőfajtákról, gépi szüretelésről. A megszerzett ismereteket pedig játékos totón kérték számon a csapatoktól. A program zárásaként finom ebéd várta a diákokat a Hilltop étteremben, ahonnan festői kilátás nyílt a közeli Dunára. Hasznos időtöltés és jó móka volt. Mindenkinek ajánljuk.

2011. aug.30. Évnyitó ünnepség

A tanévnyitó ünnepségen a verseket 1. és 2. osztályos tanulók, a zeneszámokat Balambér Eszter, Viszt Márkó, Schneider Richard, Szegedi Gergő, Káhn Kristóf adták elő.






2010/2011-es tanév:

Nyári táborok
2011. jún. 20-júl.1. Környezetismereti és természetbarát tábor
2011. júl. 18-25. Hármas találkozó a Gyermektáborban (német, cseh gyerekek fogadása) 2011. július 27.- aug. 1. Balatonszemes nyári tábor
2011. júl. 27-aug.01. Nyári tábor Balatonszemesen

2011. aug. 1-6. Kézműves tábor Bodajkon
2011. aug. Bodajki képző- és zeneművészeti tábor

2011. aug. 8-13. Kézműves, furulyatábor Bodajkon

2011 június:

Napközis tábor 2011. jún. 20-júl.1.

Évzáró ünnepség 2011. jún. 17.

Egészségnap 2011. jún. 15.

Osztálykirándulás 6.b (Eger) 2011. jún. 14.

Osztálykirándulás 5.o. (Gyémánt) 2011. jún. 14.

Ballagás 2011. jún. 10.

Fordított nap, bolond ballagás 2011. jún. 10.

DÖK közgyűlés 2011. jún. 7.

Tanárkirándulás 2011. jún.

Pedagógus nap 2011. jún. 1.

2011 május:

100. német óra az ötödikben 2011. máj. 31.

Szülő-tanár bál az iskola udvar felújításáért 2011. máj. 28.

Gyermeknap 2011. máj. 27.

Ki mit tud gála 2011. máj. 15.

Európai Uniós vetélkedő 2011. máj. 09.
Segédanyag az Európai Uniós vetélkedőhöz

Hagyományok napja:Mikonya József életéről 2011. máj. 02.

Kutakodj a könyvtárban
Szüret
Musik
Toto Mikonya József életéről
Alsós feladatok


Elsősegélynyújtási tanfolyam 2011. máj.02.

2011 április:

Föld napja: virágültetés, szemétszedés 2011. ápr.19.

Papírgyűjtés 2011. ápr.18.

Duatlon 2011. ápr.15.

Fenntartható életmód program 2011. ápr.14.

Bemutató órák a szülőknek 2011. ápr.12-15.

Baranyai Szilvia író-olvasó találkozó 2011. ápr.12.

Költészet napi megemlékezés 2011. ápr.11.

2011 március:

Szereplés a Nemzetiségi Múzeumban 2011. márc.25.

Ki mit tud 2. forduló (tánc, zene, ének) 2011. márc.24.

Március 15-i ünnepség 2011. márc.11.

Ki mit tud I.- Vers 2011. márc.10.

Egészség nap
2011. márc. 4. 14 óra
Letölthető plakát

2011 február:

Ökoelőadás 2011. febr. 25.

Alsós matematika verseny 2011. febr. 24.

Adidas kupa 2011. febr. 10.

TIOP 1.1.1/07-2008-0944 pályázat ünnepélyes projektzáró rendezvénye 2011. febr. 9.

Farsang 2011. febr. 4.

2011 január:

Mesemondó verseny Héregen 2011. jan.31.

Január 31-én a héregi iskolában mesemondó versenyt rendeztünk. Tarján, Vértestolna, Héreg kisdiákjai állatmesékkel készültek a versenyre.
A zsűri elnöke 1.-2. osztályosoknál Döbrentey Ildikó, a 3.-4. osztályosoknál Levente Péter előadóművész volt.
Ildikó néni és Péter bácsi már második éve vesznek részt a zsűri munkájában, hogy hasznos tanácsaikkal, észrevételeikkel segítsék a gyerekeket, hogy élvezetesen adhassák elő meséiket. Minden kisdiákot megajándékoztak Ildikó néni karácsonyra megjelent új könyvével, amelynek címe: A kisded első csodája. Köszönjük a kedvességüket!

Német versmondó verseny 2011. jan.11.

Korcsolyázás 2011. jan.20.

Megemlékezés a Kultúra Napjáról 2011. jan.19.

Interaktív tábla tanfolyam 2011. jan.7-10.

2010 december:

Karácsonyi műsor a Kultúrotthonban 2010. dec.22.

Christkindlspiel az óvodában, idősek otthonában 2010. dec.20.

Karácsonyi ünnepség 2010. dec.19.

Unsere Heimat pályázat eredményhirdetése 2010. dec.18.

Dózsa György Általános Iskola telephelye Móra Ferenc Általános Iskola -Tatabánya Megyei Jogú Város támogatásával - Unsere Heimat címmel kutatási pályázatot hirdetett Tatabánya és a város környékének tanulói számára 3 életkori kategóriában /alsó tagozat, felső tagozat, középiskola/.
A tanulók feladata az volt, hogy készítsenek dolgozatot a német nemzetiség kultúrájának, hagyományainak, történetének, a többséggel való kapcsolatának bemutatására. A pályázatokat szakértőkből álló zsűri bírálta el /múzeumi, nemzetiségi szakemberek/ és az ünnepélyes díjkiosztóra december 18-án került sor.
Díjazottak között volt: Marx Bianka (Tarjáni ÁMK, felkészítő: Benyőcs Ferenc, Marxné Benyőcs Viktória)
Altdorferné Pál Gabriella néprajzos muzeológus, a zsűri elnöke gratulált a díjazottaknak, röviden ismertette a magyarországi, ezen belül a helyi német kisebbség történetét és további munkára buzdította a diákokat. A díjazott művekből dr. Horváth Géza, a József Attila Megyei Könyvtár munkatársa által készített témabibliográfiával kibővített kiadvány készült, amelyet megkaptak a díjazottak, a felkészítőik, a József Attila Megyei Könyvtár, a Városi Könyvtár és a Német Kisebbségi Önkormányzat.

Karácsonyi játszóház, Madarak karácsonya, Hadtörténeti kiállítás 2010. dec.11.

December 11. : Munkanap, melyen mindenki szívesen vett részt: finom sütemények, játékok, madarak karácsonya, tűzharc verseny és hadtörténeti kiállítás színesítették ezt a napot.
Madárkarácsony
Ez a hideg próbára teszi az embert és az állatokat is. A tavalyi évhez hasonlóan idén is gondolunk karácsony alkalmából a kismadarakra. Ebben az időszakban szükséges a rigók, pintyek, vörösbegyek, cinkék számára táplálékot biztosítani.
A Tarjáni ÁMK Általános Iskola tanulói az iskola udvarán felállított fenyőfára olyan díszeket tettek, melyek a madarak számára eleségül szolgálnak. A harmadik osztályos gyerekek Karácsonyi mondóka előadásával színesítették a figyelemfelkelő kezdeményezést.

Felsős olvasási verseny 2010. dec.8.

Alsós olvasási verseny 2010. dec.7.

Mikulás buli 2010. dec.3.

Mikulás kupa 2010. dec.3.

2010 november:

Német népismereti vetélkedő 2010. nov.22.

Az előző évekhez hasonlóan ebben a tanévben is megrendezte a Tarjáni ÁMK Ált. Iskola nyelvi munkaközössége népismereti vetélkedőjét, melyen a megye számos német nemzetiségi általános iskolája vett részt.
Többek között Felsőgalla, Szomor, Tát, Csolnok, Vértessomló és Tarján delegált négyfős csapatokat a felső tagozatból.
A tanulók saját falujuk népviseletében jelentek meg és adták elő humoros történeteiket német nyelven ill. néhányan dialektusban.
A verseny jellegéből adódóan számos népismereti témában is remekeltek. A szüret volt az egyik, melyben régi eszközök felismerésén és használatuk bemutatásán túl játékos feladatuk is volt a diákoknak. Két literes szőlőlét kellett lopó segítségével műanyag edénybe átfejteniük. Remekül megoldották a feladatukat, épp úgy mint a magyarországi németek népdalainak felismerését és eléneklését.
A vetélkedőt történelmi villámkérdések is nehezítették, de a tanulók itt is bizonyították alapos tudásukat.
A háromtagú zsűri a pontok összeszámolása után a következő eredményt hirdette.
1. helyezett holtversenyben Csolnok és Tarján
2. helyezett Felsőgalla
3. helyezett Vértessomló
Köszönet a felkészítő tanároknak és mindenkinek, aki a verseny sikeres lebonyolításában közreműködött.

Alsós versmondó verseny 2010. nov.17.

Versmondó versenyre gyülekező kisdiákok izgatott készülődésétől volt hangos a Tarjáni ÁMK Általános Iskolájának folyosója szerda délután.A rendezvényen részt vettek a héregi és a vértestolnai tagiskolák tanulói is, így a pedagógusokból álló zsűri több mint 50 nagyszerű produkcióból választhatta ki a legjobbakat.

Scienec park a MÜFT-ön 2010. nov.12.

Tűzharc 2010. nov.10.

2010 október:

Népdaléneklési találkozó Vértessomlón 2010. okt. 28.

Faültetés 2010. okt. 22.

A tanév végén került kiosztásra az Apáczai díj, melyet az Apáczai Kiadó ad ki minden évben. Azok a 8. osztályt végzett tanulók pályázhatnak, akiknek a tanulmányi munkájuk több éven át jeles, s mellette sikeresen vettek részt megyei és országos versenyeken. A mi iskolánkban Speier Felícia érdemelte meg a kitüntetést. A kitüntéssel együtt jár az a feladat, hogy az megemlékezésként, az iskola udvarán emlékfát ültessen. Az 1956. október 23-i eseményekre való megemlékezésként. A faültetésre október 27-én került sor. Az emlékfát a MINDIG ZÖLD kertészet ajánlotta fel. Ezúton is köszönjük!

Október 23-i ünnepség 2010. okt. 22.

Élő történelemóra Vértesszőlősön 2010. okt. 19.

Papírgyűjtés 2010. okt. 14.

Tökfesztivál 2010. okt. 12.

Gyönyörű őszi időben már 7. alkalommal rendezte meg a sportcsarnok parkolójában az általános iskola a most már hagyományosnak számító Tökfesztivált, amelyre a vértestolnai és a héregi iskolások is eljöttek. A 8.b osztály által előkészített asztalokon sorra készültek a remekművek. Gyerekek és szülők együtt vágták, faragták a tököket. A tanár nénik, tanár bácsik által készített zsíros és vajas kenyerek gyorsan fogytak, akárcsak az óvoda konyháján készülő tea és sült tök. A rendezvényt (amelyet meglátogatott Marx Ernő polgármester is) felvonulás zárta, amelyen a tökből faragott műveket mutatták be a készítők.

Levente Péter: Kacagó koncert 2010. okt. 7.

Megemlékezés az Aradi vértanúkról 2010. okt. 6.

1849. október 6-án szándékosan a bécsi forradalom első évfordulóján Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet. A 161 évvel ezelőtti eseményeket idéztük fel a gyásznap délelőttjén. Az iskola udvarán a vértanúk képei előtt az 5. b osztály adott igen színvonalas műsort. A kivégzett honvédtisztekről név szerint, egyenként emlékeztünk meg, felvillantva a nevek mögött rejlő embereket, tragikus sorsukat, hősi halálukat. Az ünnepség befejezéseként gyertyát gyújtottunk és elhelyeztük a kegyelet virágait.
Döbrentey Ildikó: A mese titka előadása 2010. okt. 5.

2010 szeptember:

Akadályverseny 2010. szept.29.

Kutatók éjszakája Martonvásáron 2010. szept.24.

4-5 éves hagyomány, hogy a tarjáni diákok részt vesznek szeptemberben Martonvásáron, a Kutatók éjszakáján.
A gyönyörű kastélyparki séta és vezetés után a diákok több helyszínen ismerkedhetnek a tudomány szépségével. A Beethoven emlékét őrző múzeum és Brunszvik Teréz munkásságát bemutató óvodamúzeum megismerése, a több száz éves fák, a tó, a sziget: mind-mind megannyi érdekességgel szolgálnak a diákok számára. De igazi különlegesség nekik, amikor részt vehetnek biológiai, kémiai kísérletekben, megismerhetik a kukoricatermesztés fortélyait, megkóstolhatják a kukoricából készült egészséges ételeket, vagy éppen az őskori lepényt baracklekvárral. A kisebbek játszóházban kézműveskedhetnek, a nagyobbak mikroszkóp alatt csodálhatják természet titkait a készséges, szakavatott tudósok magyarázata segítségével.
Az idén is szép élményekkel, s játszva megtanult bölcsességekkel lettek gazdagabbak a Martonvásárra látogató tarjáni diákok.

Mikonya József emlékműsor 2010. szept.22.

Hallei utazás 2010. szept.11-18.

Szeptember 11-18. között egy hetet töltött a tarjáni általános iskola 22 diákja németországi Halléban. Felsős tanulóink a négy évtizedes testvérkapcsolatnak köszönhetően minden évben találkozhatnak csereüdültetés keretében a hallei diákokkal.
A tizenkét órás buszutazás után a vendéglátók kedves fogadtatása, s egész héten színes programok várták az érkezőket: többek között néhány érdekes tanórán, délutáni közös foglalkozáson vehettünk részt (kémiai kísérletek, barkácsolás a technika teremben, kung-fu, bowling). A programban szerepelt ezen kívül városnézés, melynek keretében a sóbányászatra épült nagyváros több nevezetességét is megismerhettük: a középkori piacteret ikertornyaival, templomjával, Hendel szülőházát stb. Majd állatkert, élményfürdő, sportünnep, s egy projektnap várt ránk a Franke-házban, ahol kipróbálhattuk többek között, hogyan írtak lúdtollal a régi diákok, s megfőzhettük közösen krumplilevesünket ebédre, úgy, ahogyan az 1600-as években a Franke iskola árvái is tehették. A program egyik legérdekesebb és a gyerekek számára legvonzóbb eleme a csokigyár és múzeum meglátogatása volt, ahol nemcsak láthattuk, hanem meg is kóstolhattuk a híres Halloren desszertet.
A hét végén a magyar diákok új barátokkal és a vendéglátó német családok révén további élményekkel gazdagodva térhettek haza, s várják őket jövő évben vissza Tarjánba.

Duatlon 2010. szept.9.

Évnyitó 2010. szept.1.

2010 augusztus:

Zenei fesztivál 2010. aug. 20-22.

2010 július:

"Csehorszáh Mährisch-Trübau" tábor 2010. júl. 19-26.

2010 június:

"Népek tábora" napközis tábor 2010. jún. 21-júl. 02.