Horváth Marika néni Gyémánt oklevelet kapott a tanítói diplomája megszerzésének hatvan éves évfordulója alkalmából.
A Polgármester, a Jegyző és iskolánk tanulói, tanárai köszöntötték kis műsorukkal.
Iskolánkban megemlékeztünk az 1956-os forradalomról
A 7. b osztály műsorában a Tanú c. filmrészlettel, versekkel, dalokkal, kis jelenetekkel idézte fel az eseményeket a Kultúrházban.
Az ünnepség után az 56-os kőnél elhelyeztük a megemlékezés virágait és gyertyát gyújtottunk az elesett hősök emlékére.
A Könyvtári Hét keretében október 4-én 11.00 órai kezdettel a Habakuk Bábszínház előadásában:”A kiskondás” c. magyar népmese interaktív feldolgozását nézhette meg, a Tarjáni ÁMK Általános Iskolájának alsó tagozata.
A program a KEMÖ József Attila Megyei Könyvtára TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0014 kódszámú pályázatából valósult meg.
Fekete Zoltán és társa megpróbálták a gyerekek életébe visszacsempészni a klasszikus mesét, XXI.századi feldolgozásban.
Minden előadás előtt fontos a három próbatétel, melyet ki kell állniuk a gyerekeknek, hogy elkezdődhessen az előadás.
1, A kiabáló próba:
„Ha feltartom a jobb kezemet, kiáltsátok hangosan, hogy Habakuk Bábszínház! – így kiabálva megjegyzik a bábszínház nevét, másrészt „hivatalosan” kiabálhatnak torkuk szakadtából, így vezetve le a kezdeti feszültséget .
Ez azért fontos, mert itt a színpadon a báboknak szükségük lesz a segítségre, akkor majd lehet kiabálni. Viszont mivel bábszínház illik csendesen viselkedni.
2, Ezért jött most a csöndpróba:” Suttogjunk halkan, hogy Habakuk Bábszínház.”
3, A tapspróba, és ha elég hangosan tapsolnak , kezdődhet az előadás.
A klasszikus mese szerint a szegénylegénynek háromszor kellett elbújnia a gyönyörű királykisasszony elől.
Segítői a mesében a róka a halacska és a galambok, most az ügyes gyerekek voltak a közönség soraiból. Szinte mindenki feltette a kezét, hogy segítsen a kiskondásnak.
Csak a fehér galamb tudta elbújtatni a királylány elől.
A mese végén minden kisgyerek úgy érezhette, hogy nélküle nem győzhetett volna a főhős, így a siker nem csak a bábé, hanem a közönségé is.
A gyerektől a felnőttig mindvégig élveztük az előadás jeleneteit, amelyet két soproni fiatal rendkívül jó hangulatban adott elő.
Köszönjük nekik!
Bula Imréné
Könyvtáros Tarjáni ÁMK
Iskolánkban megemlékeztünk Mikonya József halálának 5. évfordulójáról.
Harmados Bence előadta Mißverständnis c. versét, a hatodikos tanulók pedig a Zwölf Monat hat ein Jahr c. versét,
A Nemzetiségi kórus Józsi bácsi kedvenc nótáját énekelte. Az életéről szóló tablót az iskola aulájában állítottuk fel.
Tarjáni diákok Neszmélyen
A Hilltop Neszmély Zrt újfajta kezdeményezéssel hívja fel a tanulóifjúság figyelmét a szőlőtermesztés és borkészítés fontosságára.
A Tarjáni ÁMK Általános Iskolából 37 diák vett részt interaktív foglalkozás keretében délelőtti szüreten, bogyózó versenyen, must készítésben, majd annak elfogyasztásában.
Közben a program szervezőjétől érdekes információkat hallhattak a neszmélyi borvidékről, szőlőfajtákról, gépi szüretelésről.
A megszerzett ismereteket pedig játékos totón kérték számon a csapatoktól.
A program zárásaként finom ebéd várta a diákokat a Hilltop étteremben, ahonnan festői kilátás nyílt a közeli Dunára.
Hasznos időtöltés és jó móka volt. Mindenkinek ajánljuk.
A tanévnyitó ünnepségen a verseket 1. és 2. osztályos tanulók, a zeneszámokat Balambér Eszter, Viszt Márkó, Schneider Richard, Szegedi Gergő, Káhn Kristóf adták elő.
Nyári táborok
2011. jún. 20-júl.1. Környezetismereti és természetbarát tábor
2011. júl. 18-25. Hármas találkozó a Gyermektáborban (német, cseh gyerekek fogadása)
2011. július 27.- aug. 1. Balatonszemes nyári tábor 2011. júl. 27-aug.01. Nyári tábor Balatonszemesen
Január 31-én a héregi iskolában mesemondó versenyt rendeztünk. Tarján,
Vértestolna, Héreg kisdiákjai állatmesékkel készültek
a versenyre.
A zsűri elnöke 1.-2. osztályosoknál Döbrentey Ildikó, a 3.-4.
osztályosoknál Levente Péter előadóművész volt.
Ildikó néni és Péter bácsi már második éve vesznek részt a zsűri
munkájában, hogy hasznos tanácsaikkal, észrevételeikkel segítsék a
gyerekeket, hogy élvezetesen adhassák elő meséiket. Minden kisdiákot
megajándékoztak Ildikó néni karácsonyra megjelent
új könyvével, amelynek címe: A kisded első csodája. Köszönjük a
kedvességüket!
Dózsa György Általános Iskola telephelye Móra Ferenc Általános Iskola -Tatabánya Megyei Jogú Város támogatásával - Unsere Heimat címmel kutatási pályázatot hirdetett Tatabánya és a város környékének tanulói számára 3 életkori kategóriában /alsó tagozat, felső tagozat, középiskola/.
A tanulók feladata az volt, hogy készítsenek dolgozatot a német nemzetiség kultúrájának, hagyományainak, történetének, a többséggel való kapcsolatának bemutatására.
A pályázatokat szakértőkből álló zsűri bírálta el /múzeumi, nemzetiségi szakemberek/ és az ünnepélyes díjkiosztóra december 18-án került sor.
Díjazottak között volt: Marx Bianka (Tarjáni ÁMK, felkészítő: Benyőcs Ferenc, Marxné Benyőcs Viktória)
Altdorferné Pál Gabriella néprajzos muzeológus, a zsűri elnöke gratulált a díjazottaknak, röviden ismertette a magyarországi, ezen belül a helyi német kisebbség történetét és további munkára buzdította a diákokat.
A díjazott művekből dr. Horváth Géza, a József Attila Megyei Könyvtár munkatársa által készített témabibliográfiával kibővített kiadvány készült, amelyet megkaptak a díjazottak, a felkészítőik, a József Attila Megyei Könyvtár, a Városi Könyvtár és a Német Kisebbségi Önkormányzat.
December 11. : Munkanap, melyen mindenki szívesen vett részt: finom sütemények, játékok, madarak karácsonya, tűzharc verseny és hadtörténeti kiállítás színesítették ezt a napot.
Madárkarácsony
Ez a hideg próbára teszi az embert és az állatokat is.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is gondolunk karácsony alkalmából a kismadarakra. Ebben az időszakban szükséges a rigók, pintyek, vörösbegyek, cinkék számára táplálékot biztosítani.
A Tarjáni ÁMK Általános Iskola tanulói az iskola udvarán felállított fenyőfára olyan díszeket tettek, melyek a madarak számára eleségül szolgálnak. A harmadik osztályos gyerekek Karácsonyi mondóka előadásával színesítették a figyelemfelkelő kezdeményezést.
Az előző évekhez hasonlóan ebben a tanévben is megrendezte a Tarjáni ÁMK Ált. Iskola nyelvi munkaközössége népismereti vetélkedőjét, melyen a megye számos német nemzetiségi általános iskolája vett részt.
Többek között Felsőgalla, Szomor, Tát, Csolnok, Vértessomló és Tarján delegált négyfős csapatokat a felső tagozatból.
A tanulók saját falujuk népviseletében jelentek meg és adták elő humoros történeteiket német nyelven ill. néhányan dialektusban.
A verseny jellegéből adódóan számos népismereti témában is remekeltek. A szüret volt az egyik, melyben régi eszközök felismerésén és használatuk bemutatásán túl játékos feladatuk is volt a diákoknak. Két literes szőlőlét kellett lopó segítségével műanyag edénybe átfejteniük.
Remekül megoldották a feladatukat, épp úgy mint a magyarországi németek népdalainak felismerését és eléneklését.
A vetélkedőt történelmi villámkérdések is nehezítették, de a tanulók itt is bizonyították alapos tudásukat.
A háromtagú zsűri a pontok összeszámolása után a következő eredményt hirdette.
1. helyezett holtversenyben Csolnok és Tarján
2. helyezett Felsőgalla
3. helyezett Vértessomló
Köszönet a felkészítő tanároknak és mindenkinek, aki a verseny sikeres lebonyolításában közreműködött.
Versmondó versenyre gyülekező kisdiákok izgatott készülődésétől volt hangos a Tarjáni ÁMK Általános Iskolájának folyosója szerda délután.A rendezvényen részt vettek a héregi és a vértestolnai tagiskolák tanulói is, így a pedagógusokból álló zsűri több mint 50 nagyszerű produkcióból választhatta ki a legjobbakat.
A tanév végén került kiosztásra az Apáczai díj, melyet az Apáczai Kiadó ad ki minden évben. Azok a 8. osztályt végzett tanulók pályázhatnak, akiknek a tanulmányi munkájuk több éven át jeles, s mellette sikeresen vettek részt megyei és országos versenyeken. A mi iskolánkban Speier Felícia érdemelte meg a kitüntetést.
A kitüntéssel együtt jár az a feladat, hogy az megemlékezésként, az iskola udvarán emlékfát ültessen. Az 1956. október 23-i eseményekre való megemlékezésként. A faültetésre október 27-én került sor.
Az emlékfát a MINDIG ZÖLD kertészet ajánlotta fel. Ezúton is köszönjük!
Gyönyörű őszi időben már 7. alkalommal rendezte meg a sportcsarnok parkolójában az általános iskola a most már hagyományosnak számító Tökfesztivált, amelyre a vértestolnai és a héregi iskolások is eljöttek.
A 8.b osztály által előkészített asztalokon sorra készültek a remekművek. Gyerekek és szülők együtt vágták, faragták a tököket.
A tanár nénik, tanár bácsik által készített zsíros és vajas kenyerek gyorsan fogytak, akárcsak az óvoda konyháján készülő tea és sült tök.
A rendezvényt (amelyet meglátogatott Marx Ernő polgármester is) felvonulás zárta, amelyen a tökből faragott műveket mutatták be a készítők.
1849. október 6-án szándékosan a bécsi forradalom első évfordulóján Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet.
A 161 évvel ezelőtti eseményeket idéztük fel a gyásznap délelőttjén. Az iskola udvarán a vértanúk képei előtt az 5. b osztály adott igen színvonalas műsort. A kivégzett honvédtisztekről név szerint, egyenként emlékeztünk meg, felvillantva a nevek mögött rejlő embereket, tragikus sorsukat, hősi halálukat.
Az ünnepség befejezéseként gyertyát gyújtottunk és elhelyeztük a kegyelet virágait.
Döbrentey Ildikó: A mese titka előadása 2010. okt. 5.
4-5 éves hagyomány, hogy a tarjáni diákok részt vesznek szeptemberben Martonvásáron, a Kutatók éjszakáján.
A gyönyörű kastélyparki séta és vezetés után a diákok több helyszínen ismerkedhetnek a tudomány szépségével. A Beethoven emlékét őrző múzeum és Brunszvik Teréz munkásságát bemutató óvodamúzeum megismerése, a több száz éves fák, a tó, a sziget: mind-mind megannyi érdekességgel szolgálnak a diákok számára. De igazi különlegesség nekik, amikor részt vehetnek biológiai, kémiai kísérletekben, megismerhetik a kukoricatermesztés fortélyait, megkóstolhatják a kukoricából készült egészséges ételeket, vagy éppen az őskori lepényt baracklekvárral. A kisebbek játszóházban kézműveskedhetnek, a nagyobbak mikroszkóp alatt csodálhatják természet titkait a készséges, szakavatott tudósok magyarázata segítségével.
Az idén is szép élményekkel, s játszva megtanult bölcsességekkel lettek gazdagabbak a Martonvásárra látogató tarjáni diákok.
Szeptember 11-18. között egy hetet töltött a tarjáni általános iskola 22 diákja németországi Halléban. Felsős tanulóink a négy évtizedes testvérkapcsolatnak köszönhetően minden évben találkozhatnak csereüdültetés keretében a hallei diákokkal.
A tizenkét órás buszutazás után a vendéglátók kedves fogadtatása, s egész héten színes programok várták az érkezőket: többek között néhány érdekes tanórán, délutáni közös foglalkozáson vehettünk részt (kémiai kísérletek, barkácsolás a technika teremben, kung-fu, bowling). A programban szerepelt ezen kívül városnézés, melynek keretében a sóbányászatra épült nagyváros több nevezetességét is megismerhettük: a középkori piacteret ikertornyaival, templomjával, Hendel szülőházát stb. Majd állatkert, élményfürdő, sportünnep, s egy projektnap várt ránk a Franke-házban, ahol kipróbálhattuk többek között, hogyan írtak lúdtollal a régi diákok, s megfőzhettük közösen krumplilevesünket ebédre, úgy, ahogyan az 1600-as években a Franke iskola árvái is tehették. A program egyik legérdekesebb és a gyerekek számára legvonzóbb eleme a csokigyár és múzeum meglátogatása volt, ahol nemcsak láthattuk, hanem meg is kóstolhattuk a híres Halloren desszertet.
A hét végén a magyar diákok új barátokkal és a vendéglátó német családok révén további élményekkel gazdagodva térhettek haza, s várják őket jövő évben vissza Tarjánba.